Nemzetközi labdarúgás

Chelsea: a sztáredzők sorban kosarazzák ki Roman Abramovicsot

Hogy mi az oka annak, hogy minden edzőjelölt kikosarazza az oroszt, arról vajmi keveset tudni, hiszen alapvetően a londoniaknál minden adott lenne az ideális munkakörülménykehez.

A csapat magja – idősödik ugyan, de – adott, ott vannak a Bajnokok Ligája döntőjében, tehát nem lehet mondani, hogy rossz együttes lenne, az esetleges erősítésekre gyakorlatilag korlátlan anyagi háttér áll rendelkezésre, ennek ellenére jelen állás szerint mégsem akar senki leülni a kispadra.

Pedig Abramovics már mindenkivel próbálkozott, de Pep Guardiola a kispad helyett a pihenésre szavazott, José Mourinho inkáb marad a Real Madridnál, Joachim Löw is inkább német kapitányi teendőire koncentrál, a legutóbbi jelölttel, Fabio Capellóval pedig szintén megrekedtek a tárgyalások.

""

Pedig a mértékadó La Gazzetta dello Sport információi szerint az orosz milliárdo személyesen utazott el Capellóhoz Olaszországba, ám a tárgyalások ennek ellenére – egyelőre legalábbis – nem vezettek eredményre.